top of page

A doTERRA ESSZENCIÁLIS OLAJOK ALKALMAZÁSA

Szívcsepp.png

Az illóolajok, illó komponensek hatását számos tudományos eredmény is igazolja, ezért az alternatív és konvencionális gyógyászat határterületének tekinthető. Az aromaterápia összhangban van a holisztikus kezelések elveivel, azaz összhangba hozhatja testünket-lelkünket-szellemünket. Az esszenciális olajok a növényekből kivont színtiszta illóolajok, melyek rengeteg természetes vegyületet tartalmaznak-így koncentráltak. A hatóanyagtartalmat ezek adják az adott növénynek és  töménységüknél fogva hatással vannak az egész szervezetünkre. Elősegíthetik a kiegyensúlyozott érzelmi állapotokat, serkentik a gondolkodást, memóriát  valamint a tudatos elmét emelkedett állapotba hozza. Segít egészségünk megőrzésében, a már kialakult betegségek leküzdésében; rendkívül jól oldja a stresszt és a mai ember oly erősen jelen lévő szorongásait. Támogatják immunrendszerünket (az öngyógyító folyamatokra is hat). Az esszenciális olajok sejtszinten hatnak, 2 perc alatt a véráramba kerülnek és 20-50 perc múlva vérvétel útján is kimutathatóak!  Egy csepp ereje 25 csészényi gyógynövényteának felel meg. Az aromaterápia pozitív élettani hatásai ma már tudományosan igazoltak.

 A betegségek kezelése esetén elengedhetetlen az orvosi diagnózis, kontroll. A kezelőorvost mindig tájékoztatni kell arról, hogy az aromaterápia eszközeit szeretnénk bevonni a támogatásba, kiegészítenénk azzal a terápiát. A természetes gyógymódok és az illóolajok általi gyógyulásban és egészségmegőrzésben szocializálódva a legfiatalabb generációnak egy egészen más szintű és minőségű egészség kultúrában lesz része, amelynek rövid és hosszútávon egyaránt jelentős szerepe lesz.Ha Ön várandós vagy orvosi kezelés alatt áll, az esszenciális olajok használata előtt konzultáljon kezelőorvosával!

természetes megoldás.jpg

Rengeteg kutatás-tanulmány  áll rendelkezésünkre arról, hogy az illóolajok természetes és hatékony  alternatívát kínálnak. Sokféle természetes kémiai vegyületből állnak. Egyes illóolajok  több mint 100 féle komponenst is tartalmazhatnak. Az illóolajok minősítése, elsősorban egészségvédelmi szempontból fontos. A minősítés fontos részét képezik az azonossági és a tartalmi vizsgálatok. A doTerra  olajok az egyik legbiztonságosabb esszenciális illóolajokat jelentik, közűlük több esszencia is belsőleg fogyasztható.  Minden egyes üvegcse alján egyedi azonosító szám van, amely az adott termék gázkromatográfiás vizsgálattal igazolt összetételét garantálja, az interneten visszakereshető módon.

Az esszenciális olajokat az érzelmi és fizikai jóllétet fokozó felhasználási módok széles körére alkalmazzák. Önállóan és komplex keverékek formájában is alkalmazhatók, a használójuk tapasztaltságától és a kívánt hatástól függően. A doTERRA esszenciális olajokat általában a három módszer egyikével juttatják a szervezetbe: aromatikusan párologtatva, helyileg a bőrön alkalmazva vagy belsőleg vízben, folyadékban elfogyasztva vagy kapszula formájában. Az esszenciális olajok használata hihetetlenül egyszerű, mégis életre szóló változást hozhat.  Az esszenciális olajok természetüknél fogva biztonságosak, és előírás szerint alkalmazva kevés nemkívánatos mellékhatásuk van, ha van egyáltalán. Azonban erősen koncentráltak, ezért körültekintően kell őket alkalmazni. Kizárólag tiszta esszenciális olajokat használjon, és tartsa be a címkék figyelmeztetéseit és utasításait! Soha ne használja az esszenciális olajokat szemben vagy hallójáratban! Ha külsőleges alkalmazás során bőrpír vagy irritáció lépne fel, vigyen fel az érintett területre növényi olajat, például frakcionált kókuszolajat – a víz nem hígítja az esszenciális olajokat!

Ha ész nélkül használjuk őket lehetnek veszélyesek, mint bármely más anyag. Hogy miért? Mert annyira töményen tartalmazzák a növényekből kivont bioaktív hatóanyagokat, hogy szó szerint egy lórúgással felérhet szervezetünknek. Az adott termékhez tartozó adagolási-használati útmutatót mindig tartsa be, és a használatot mindig a fokozatosság elve szerint kell elkezdeni. Használatuk kúraszerűen ajánlott, egyénenként eltérő lehet ennek időtartama is, ezért feltétlenül konzultáljon wellness tanácsadójával. 

Fontos kihangsúlyozni, hogy a feltüntetett alkalmazások a doTERRA olajaira vonatkoznak. Az olcsó, illatosított aromák, melyek jogosulatlanul kaphatták az illóolaj elnevezést, használatuk sem belsőleg, sem bőrön keresztül nem ajánlott! Párologtatóban alkalmazva-belélegezve pedig allergiát is okozhatnak!!! Gyógyhatása és természetes vegyületei miatt a 100%- os tiszta, ellenőrzött, tesztelt és saját gazdaságban termesztett, a világ minden táján megtalálható őshonos növényekből kivont esszenciális illóolajoknak van, ezért drágábbak!

A doTERRA minden termékében megtalálhatók ezek a tiszta, minőségi illóolajok: keverékekben, kozmetikumokban, samponban, kondicionálóban, szappanokban, étrendkiegészítőkben,  tisztítószerekben- ezen kívül pedig semmilyen vegyi, mesterséges vagy az olcsóbb illóolajokban alkalmazott olajhigítás (napraforgó vagy egyéb olajjal)  NEM található a termékekben. 

  • sem mesterséges színezékek

  • sem Dietanolamin (DEA)

  • sem formaldedid donorok

  • sem parabének

  • sem ftalátok

  • sem propilén-glikol

  • sem nátrium-lauril-éter-szulfát (SLES)

  • sem nátrium-lauril-szulfát (SLS)

  • sem toluol

  • sem Triethanolamine (TEA)

  • és nem végeznek állatkísérleteket sem.

Icons_for_Essential_Oils_800x.png

Az illóolajok főbb természetes vegyületei- összetevői:

MONOTERPÉNEK: Az alkoholokban gazdag illóolajok gyakran erőteljes fertőzésellenes szerek, mivel antibakteriális, gombaellenes és néha antivirális hatásúak. Kiválóan alkalmasak az immunrendszer hosszú távú támogatására. Nem toxikusak, gyermekek és idősek esetében is biztonságosan használhatóak, biztonságosak bőrön alkalmazva, gyakran használják bőrápoló termékekben.
Kutatások kimutatták, hogy a linalool (linalol) hatásos a baktériumokkal szemben, a geraniol a gombák ellen, a teafaolajban található terpinén-4-ol pedig aktiválja a fertőzésekkel küzdő fehérvérsejteket. méregtelenítő, fertőtlenítő, stimuláló hatásúak, (a legtöbb illóolaj tartalmazza őket. Az egyik ilyen vegyület a Limonene, ami a citrusfélékben található nagyobb mennyiségben)

MIBEN TALÁLHATÓAK: 

bergamott, borókabogyó, citrom, erdeifenyő, grapefruit, feketebors, mandarin, narancs

ÉSZTEREK:  Az észterek a szerves savak és az alkoholok vagy fenolok között lezajló kémiai reakciók termékei, az illóolajokban is széles körben megtalálhatók. Általában gyümölcsös felhangot keltenek. Ilyenek például a jázmin, ilang-ilang és neroli illóolajban lévő benzil-acetát; a gerániumban, citronellában, levendulában és a petitgrainben lévő geranil-acetát; valamint a bergamottban, levendulában és a muskotályzsályában lévő linalil-acetát. Kiegyensúlyozó és nyugató hatásúak, néhány köztük fájdalomcsillapító, például jázmin, levendula, római Kamilla és ilang-ilang. Az egyik ilyen vegyületcsoport az acetátok az észterek között.

MIBEN TALÁLHATÓ: Bergamot, Clary Sage(Muskotályzsálya), a Geranium (Rózsamuskátli), Levendula, Helyshrysum (Olasz Szalmagyopár), Wintergreen ( Kúszó Fajdbogyó), Ylang-Ylang, Dougles Fir (Duglász Fenyő)

OXIDOK:  Az oxidok viszonylag instabil vegyületek, könnyen oxidálódnak. Az illóolajokban leggyakrabban előforduló oxid az 1,8-cineol (más néven: eukaliptol). Vigyázzon, ha az 1,8-cineolt asztmatikumokkal használja, mivel rohamot válthat ki. Ne használja csecsemőknél. Vigyázzon, ha 10 év alatti gyermeknél használja A magas oxidtartalmú olajok hatékony segédeszközök bármilyen légúti betegség esetén.
Jelentős mennyiségű 1,8-cineolt tartalmazó illóolajok antivirális, gombaellenes és antibakteriális hatásúak.Az 1,8-cineol tartalmú illóolajok köptető és légúti stimuláns, hatással vannak a mentális folyamatra, belélegezve növelik az agy véráramlását. A kutatások kimutatták, hogy az 1,8-cineol gyulladáscsökkentő hatással van a hörgőkre, csökkenti a köhögést, a légszomjat. Az 1,8-cineol fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szer izom- és légzőrendszerekhez. 

MIBEN TALÁLHATÓ:

eukaliptusz fajok, kajeputfa, niauli, teafa, rozmaring ct. cineol, babér

 

SZESZKVITERPÉNEK:  antibakteriális, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és nyugtató hatásúak.  Az egyik ilyen vegyületcsoport a Béta-Caryophyllene.

MIBEN TALÁLHATÓ: Copaiba, Ginger (Gyömbér), Mirha, Fekete bors, Gyömbér, Kék kamilla, , Muskotályzsálya, Olasz szalmagyopár, Pacsuli, Sandalwood (Szantál),   Vetiver és az Ylang-Ylang olajokban.

FENOLOK: antibakteriális, fertőtlenítő, immunstimuláló, antioxidáns hatásúak, a fenolok ismertebb alvegyületei az Eugenol, Thymol és Karvakrol, melyek klinikai kutatások alapján erős kémiai vegyületek. A "forró olajok"- nak nevezzük, melyek használata gondos figyelmet igényel!!!! -melyek használatát külön megtalálják lejjebb görgetve.

MIBEN TALÁLHATÓ:  Thyme (Kakukkfű), Basil (Bazsalikom),  Cinnamon (Fahéj), Clove ( Szegfűszeg),, Oregano,  Wintergreen (Kúszó Fajdbogyó)

 

ALDEHIDEK: nyugató hatású az érzelmekre-idegek, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, lázcsillapító- az egyik fő vegyülete a Citrálok. Az ösztrogénnel kapcsolatos rákos betegeknek kerülniük kell a citráltartalmú olajok belső használatát és nagy dózisú, hosszú távú bőrhasználatát. Ilyen esetben magas citráttartalmú olajokat rövid időn keresztül 1% -os hígításban lehet használni. Megtalálható a Cassia (Fahéjlevél), Cinnamon (Fahéj), Lemongrass (Citromfű) esszenciális olajokban. Aldehidekben gazdag illóolajok például: citronella, citromos eukaliptusz, indiai citromfű

KETONOK: sejt és szövetregeneráció, köptető-nyákoldó, légzési problémák esetén. A ketonok serkentik a sejtek regenerálódását, elősegítik a szövetképződést és cseppfolyósítják a nyálkahártyát. Hasznosak olyan állapotok esetén, mint a száraz asztma, megfázás, influenza és száraz köhögés, és nagyrészt megtalálhatók a felső légúti rendszerre használt olajokbanA ketonok ismertebb vegyületei a Menthone, Jasmone, Thujoneés az alábbi olajok tartalmazzák: Rosemary ( Rozmaring), Sage (Zsálya), Helichrysum (Olasz Szalmagyopár), Peppermint (Borsmenta)

Ezenkívül hosszasan lehetne felsorolni az illóolajok kémiai vegyületeit, ám az egy külön fejezetet igényelne. Közel 500 természetes komponenst tartanak számon a fitoterápián belül található aromaterápiában, mely a fő ágazatán belül a legerősebb hatóanyagtartalommal dolgozik. Az egyes növények illóolajai összetételüktől függően több párhuzamos mechanizmussal is fejthetnek ki hatást, ezért általában több csoportba is sorolhatóak. • Legtöbb tudományos kutatás az antimikróbális hatást igazolja • Napjaink gyógynövény-kutatására a szintetikus gyógyszerkutatáshoz hasonlóan jellemző a molekuláris szemlélet: az illóolajok hatásának komponensek szintjén történő vizsgálata. A kis molekulatömeg és lipofil oldódási tulajdonságok miatt könnyedén felszívódnak, és szinte minden szervbe eljutnak. Minden érintett szervben fejthetnek ki hatást: receptorhoz kötődve, helyi masszázzsal, reflexes úton, parakrin módon, vagy más, összetettebb folyamatok során .

HASZNÁLATI MÓDOK:

how-to-use-essential-oils-2-638.jpg
diffúzoe png.png

doTERRA hivatalos, angol nyelvű kézikönyve az aromatikus használatról az alábbi linken:
https://media.doterra.com/us/en/ebooks/topical-use-of-essential-oils.pdf

AROMATIKUSAN:

A diffúzorok, vagy ultrahangos hidegpárásítóként ismert készülékek a leghatékonyabb eszköze az illóolaj molekulák elpárologtatásának az adott térben. Mivel a diffúzorok működése közben nem keletkezik hő, így az illóolajokban lévő természetes kémiai összetevők változatlanok maradnak, azok terápiás hatása nem csökken.

Miért hasznos az illóolaj esszenciák hidegpárásítóban való használata?

Az esszenciális illóolajakat így tudjuk a leggyakrabban minden korosztály számára alkalmazni, belélegezve a tüdőn keresztül a véráramba kerül, majd az esszenciális olajok apró kémiai molekulái testünk minden sejtjéhez eljutnak. Otthonunk vagy a munkahely levegőjének hatékony tisztítására, érzelmi vagy hangulati minőségek befolyásolására tökéletes módszer. Élvezheti a változatos illatélményeket is , energizáló, felemelő, nyugtató, és rengeteg érzelmi hatás elérése az esszenciális olajok használatával. Orrunkon keresztül belélegezve inhalálással vagy párologtatással az orr szaglóidegein keresztül az agykéregben található limbikus idegrendszerre hat (az agykéreg szaglásérzékelő része), mely az érzelmeink központja is- így tudja kifejteni a hatását idegrendszerünkre, szervezetünkre, a tüdőbe jutva az illatmolekulák az oxigénmolekulákhoz kötődnek és a véráramon keresztül a sejtekbe kerülnek. Lehet inhalálással viszont....Tökéletes választás az ultrahangos hideg párásítók használata, mivel az olajok 40C fok felett elveszítik értékes gyógyhatásukat, így gyertyaláng felett semmiképp ne alkalmazzuk, ha a terápiás hatását szeretnénk elérni!

INHALÁLÁS:

Ha a helyzet nem teszi lehetővé vagy nincs időnk, akkor az illóolajok praktikus, gyors és hatékony eszköze, ha tenyerünkbe vagy papírzsebkendőre csepegtetünk olajainkból 1- 2 cseppet, és mélyen belélegezzük.Figyeljen, hogy az orrához ne tartsa túl közel, mert az orrnyálkahártyát irritálhatja az illóolajok bármely vegyülete. 

HELYILEG/ KÜLSŐLEG (TOPICAL):

Essential-Oils-and-Eczema-min.jpg

doTERRA hivatalos, angol nyelvű kézikönyve a külsőleges használatról az alábbi linken:
https://media.doterra.com/us/en/ebooks/topical-use-of-essential-oils.pdf

A bőr a legnagyobb szervünk: az egyik legfontosabb funkciója az, hogy védi testünk szöveteit és szerveit. Kiszűri a nem kívánt vagy káros anyagokat,védi a belső szerveket olyan fenyegetésektől, mint a sugárzás vagy sérülések. Világszerte emberek milliói  használják az illóolajokat bőrápolási célokra, mert biztonságos, természetes módja a testápolásnak. Az egyik a legegyszerűbb módja annak, hogy kiaknázzák az előnyeit. Bőrünkön felszívódva rövid időn belül a véráramba kerülnek az illóolajok és a keringéssel az egész szervezetben mindenhova eljut.

massage_edited.png

 MASSZÁZS:

A nagyobb felületen kézzel végzett kezelés is rendkívül hatékony a szervezetünk számára, ezenkívül ellazítja testünket-lelkünket. Készíthetünk saját  masszázsolajat kedvenc illóolajainkból: 10-15 csepp illóolaj 10 ml (2 evőkanál) bázisolajban alkalmazható. A növényi bázisolajokban lévő karotinoidok, fitoszterolok, vitaminok és esszenciális zsírsavak gazdag is értékes bőrtáplálók, melyek rengeteg előnyös hatással is bírnak, az olajok keveréke pedig egymás jótékony hatását is felerősíti. Kedvező hatású a vázizomzatra, a vér- és nyirokkeringésre, a közérzetet is javítják. A bázisolajok nem csak vivőanyagok, hanem a bőrpuhító és bőrtápláló  hatásúak is.

sauna_edited.png

   SZAUNA:

Bőr- és sejtmegújító hatással bír, segíti a méregtelenítést, javítja a keringést, erősíti az immunrendszert, tisztítja a fejbőrt és a hajat, segít a stressz levezetésében, javítja az emésztést és jótékony hatással van az álmatlanság kezelésére is. Szaunázással az illóolajok hatása és keverékek használatának előnyei még fokozhatók, az illóolajokból 2-5 cseppet adjunk a felöntővízhez, majd öntsük a forró kövekre.

• serkenti a szervezet ellenállóképességét

• kedvezően befojásolja a hangulatot

• javítja a mikrocirkulációt

aroma-icons8_orig.png
zöld láb.png

   AROMAFÜRDŐ:

• 5-10 csepp illóolajat tegyen tengeri sóra vagy Epsom sóra, keverje el majd tegyen fürdővízéhez
• Az esszenciális olajok jól oldódnak tejben, tejszínben vagy más növényi olajban elkeverve, ha kimagasló bőrápolást szeretnénk, a keveréket adjuk a fürdővízhez.

• a fürdés javasolt időtartama legalább 10-15 perc legyen

• az illóolajok egyrészt a párával belélegezve a tüdőből, másrészt a bőrön felszívódva, a keringésen át jutnak el a különböző szervekbe

• a meleg víz felületéről felszálló illóolajok a perceken belül kifejtik hatásukat az agyban

 •FONTOS TUDNI, HOGY FORRÓ OLAJOKAT NE TEGYEN FÜRDŐVÍZÉBE! Ezekről lejjebb görgetve olvashat!

 ÁZTATÁS (LÁB):

• alkalmazható a láb frissítésére, gombás fertőzések kezelésére, méregtelenítésre 

• masszázzsal is kombinálható

• 5-10 csepp illóolaj + 1 tk természetes só vagy szódabikarbóna, langyos vízzel elkeverve

• 15-20 percig áztassuk benne a lábat

zöld levél.png

BOROGATÁS:

Meleg vízbe tegyünk 4-5 csepp illóolajat, itassunk át egy puha ruhadarabot, majd kicsavarva helyezzük a kezelendő felületre.

 

Hideg (langyos) borogatás:

• akut panaszok esetén, sérülések okozta fájdalom és duzzanat kezelésére, lázcsillapításra

• hűsítő, fájdalomcsillapító illóolajok (menta, eukaliptusz…)

 

Meleg borogatás:

• krónikus, görcsös fájdalmak enyhítésére pl. menstruációs görcsök, hátfájás, bélgörcsök, ízületi gyulladások, köszvény

• a meleg borogatás javítja a vér- és nyirokkeringést, tágítja a pórusokat, csökkenti a fájdalmat

• vérkeringést fokozó, görcsoLdó illóolajok (rozmaring, kamilla, levendula)

Ha először használ illóolajat helyileg, akkor ’ bölcs dolog a lehető legkisebb adaggal kezdeni: egy-kettő cseppel. A legjobb, ha hígított olajjal kezdjük, hogy lássuk, hogyan fog reagálni  bőrével.Minden ember minden illóolajat  másképp érzékel, reagák. Ne feledje, hogy az illóolajok rendkívül erősek, ezért amikor a helyi alkalmazásról van szó, akkor a legjobb az alkalmazás több kis adag egész nap, mint egyetlen nagy adag. Jellemzően illóolajok alkalmazhatók szükség szerint négy-hat óránként. Minden embernek más az érzékenysége, a bőr állapota, preferenciák és egészségügyi problémák, ezért lehetséges hogy az illóolajok érzékenységi reakciót váltsanak ki. Akiknek  érzékeny bőre van, nagyobb valószínűséggel alakulhat ki érzékenység és mindig óvatosnak kell lennie illóolajok használatakor helyileg. Fontos megjegyezni azt is, hogy a gyerekeknek van a legérzékenyebb bőre, , ezért az illóolajoknak kell mindig hígítsa, mielőtt gyermekekre alkalmazza, és extra biztonsági intézkedéseket kell tenni az érzékenység elkerülése érdekében. A biztonságos helyi alkalmazás biztosításának legjobb módja az, hogy mindig kövesse az adott olajra vonatkozó utasításokat és irányelveket, és használja a hígítást a bőr védelme és segítése érdekében. Külsőleges használatnál mindig higítsa az illóolajokat növényi olajban!

Míg az illóolajok könnyen beszívódnak a bőrbe, növelheti a felszívódást és növelheti az előnyöket, ha az olajat a bőrbe masszírozza, vagy olyan hordozóolajat használ, amely hidratálja a bőrt, miközben az olaj felszívódik. Az illóolajok hígítása során próbáljon meg egy csepp illóolajat kombinálni 1-5 csepp hordozóolajjal, például frakcionált kókuszolajjal. Nyugodtan állítsa be ezt az arányt egyedi igényeinek megfelelően, figyelembe véve személyes preferenciáit, az olaj kémiáját és személyes érzékenységét.
Higítás.jpg
Higítandó olajok.jpg

FORRÓ OLAJOK HIGÍTÁSA

 

Ezek az úgynevezett forró olajok égő érzést okozhatnak, ha higítatlanul bőrön használják, vagy fűszeres érzést okozhatnak, ha belsőleg használják őket. Ezeket az olajokat mindig hígítani kell helyi alkalmazás előtt erős kémiai összetételük miatt. Ne felejtse el felhígítani az olajokat hordozóolajjal mielőtt ráteszi őket bőrére az érzékenység, esetleges irritáció  elkerülése érdekében!

A doTERRA más olajokat is „érzékeny” kategóriába sorol, előfordulhat hogy hallotta őket „meleg” olajként is. Ide tartoznak az olyan olajok, mint a fekete bors, a citromfű, az wintergreen, a borsmenta és mások. Az ilyen olajok még mindig kockázatosak lehetnek az érzékeny csoportok (azaz gyermekek és idősek) számára, ha nem hígítják őket.


A forró olajokat biztonságosan alkalmazhatja helyileg, hígítással. Forró vagy hígított kategóriájú olajok esetében javasoljuk, hogy a felnőttek egy csepp olajat 10 csepp hordozóolajra hígítsanak. Érzékeny olajok esetén javasoljuk, hogy egy csepp olajat hígítson öt csepp hordozóolajban. Gyermekeknél további hígításra van szükség. (Az ügyes kategóriájú olajok hígítás nélkül is alkalmazhatók, ha ismeri az olajat, de a hígítás soha nem jelent rosszat. Nem árt az olaj hatékonyságának, és segíthet elkerülni a váratlan bőrirritációt.)

TIPP A KÜLSŐLEGES ALKALMAZÁS EGYIK LEGHATÉKONYABB MÓDSZERÉHEZ

 

 

 

A talpon található pórusok különösen jó nedvszívók, és gyorsan felszívódnak az illóolajok a véráramba. Nincsenek hajhagymák, amelyek lelassíthatnák az illóolaj alkalmazását vagy felszívódását. Ráadásul a talpának 5 bőrrétege van. A test más részein általában 7-10 bőrréteg található. Amikor illóolajokat visznek fel a talpra, a tanulmányok azt mutatják, hogy az illóolaj hatása kevesebb, mint 20 perc alatt kimutathatók az egész testben! Bőre zsíros, az illóolajok pedig "olajok", ezért könnyen összekeverhetők és egymásba oldódnak (lipidben oldódnak). Néhány másodpercen belül behatolnak a bőrbe és belépnek a véráramba.

A talpad csodálatos része a testednek.Amikor illóolajokat juttatsz a talpon keresztül a aszervezetedbe, valójában nagy szívességet teszel magadnak. A reflexológusok évek óta javasolják az illóolajok használatát a talpon keresztül, mert segíthetnek neked: a jobb éjszakai alvásban,  gyorsan fokozza az immunrendszert, nyugtatja az kavargó érzéseket és csökkenti a stresszt.

A lábad egyenként körülbelül 72 000 idegvégződéssel rendelkezik, melyek négyzetcentiméterenként érzékenyebb idegvégződéseket tartalmaznak, mint a test bármely más része! A kelet-ázsiai orvoslás évszázadok óta gyakorolja a láb megfelelő idegeinek elérését gyógyító célokra a testben. Úgy vélik, hogy testének minden szerv és rendszere energia meridiánokon keresztül kapcsolódik össze, amelyek a lábadban, a kezedben, a füledben és az arcodban végződnek. Reflexológiaként is ismert. A mai tudomány segítségével ma már jobban megértjük a lábak idegvégződéseinek összetettségét és azok kapcsolatát a test többi részén. Az illóolajok felvitele a talpra lehetővé teszi, hogy az illóolajok előnyei eljussanak több olyan szervhez, rendszerhez és testrészhez, amelyek támogatásra szorulnak. Fizikailag, mentálisan és érzelmileg.

 

Reflexológiai diagram:  A szöveg alatti képen látható reflexológiai diagramnak a segítségével láthatóvá teheti, hogy a talpad mely részei kapcsolódnak a szervekhez. Az illóolajok felvitele a talp adott területén masszírozásakor közvetlen választ adhat a szervezetünkben. A talpon lévő bőr a test legkevésbé érzékeny területe, ezért bármilyen erősségű olajokat szükség esetén biztonságosan és közvetlenül lehet hígítás nélkül alkalmazni.  Masszázs után légy óvatos, az olajmaradványok továbbra is a kezeden maradnak, ezért moss utána kezet!

FORRÁS: https://shop.home-essential-oils.com/blogs/featured-blogs/3-reasons-to-put-essential-oils-on-your-feet?pp=1

BELSŐLEGES ALKALMAZÁS   (INTERNAL) :

using-oils-internally.jpg

doTERRA hivatalos, angol nyelvű kézikönyve a belsőleges használatról az alábbi linken:
https://media.doterra.com/us/en/ebooks/internal-use.pdf

KIZÁRÓLAG A doTERRA OLAJAIT (az adott esszenciális olajnál megtalálható, melyiket)  ALKALMAZZA  BELSŐLEG!

1x1-500x500-how-to-use-essential-oils-4.jpg
Ahogy egyre több kutatás folyik a természet erejével kapcsolatban termékek, tudjuk, hogy miről gondoskodhatunk magunkról a természet adott nekünk. Az egyik legértékesebb ajándék. Van egy hosszú biztonságos belső használat története, és helyes használat esetén az illóolajok lehetővé teszik a természet erejének hasznosítását.  Fontos törődni magaddal és az egészségeddel. Az llóolajok számos ételben megtalálhatóak, amelyeket minden nap megeszel, így már valószínűleg korábban is fogyasztottad őket anélkül, hogy tudtad volna.

Hogyan járulhat hozzá az illóolajok belső használata az egészséges életmódhoz? Biztonságos használat esetén az illóolajok segíthetnek abban, hogy épnek, kiegyensúlyozottnak és erősnek érezd magad. Az illóolajok belső felhasználása ugyanolyan egyedi, mint minden más. Figyeljen a termékleírásnál, melyik fogyasztható belsőleg a saját biztonsága érdekében!
Belsőleg tilos olajok_edited_edited.jpg

Az évek során sok vita történt az illóolajok belső használatáról-a belső használat biztonságos módja a doTERRA illóolajok megfelelő használat esetén.  Biztonságosan és megfelelően alkalmazva, belső az illóolajok használata ugyanolyan előnyös lehet, mint  aromás és helyi alkalmazásként. Az illóolajok megtalálhatók az általunk fogyasztott élelmiszerek egy részében is. Testünk kész az illóolajok kémiai összetételének feldolgozására és hasznosítására - a legfontosabb az a megfelelő olajok biztonságos mennyiségben történő felhasználása. A belső használat egyedülálló előnyökkel járhat hogy a másik két alkalmazási módszerrel szemben. Bár egyesek szkeptikusak a belső hatékonyságával kapcsolatban, kutatások alátámasztják  a fogyasztás lehetséges előnyeit  belsőleg. A sok előny közül az illóolajok belsőleg használható a gyomor-bélrendszer egészségének támogatására, az egészséges immunfunkció fenntartása, az egészséges sejtek elősegítése,  funkciót biztosítanak a testnek belső tisztító előnyökkel, és még sok más egyéb pozitív hatás. 

Ha erős kémiai anyagú illóolajat használ, egyszerűen módosíthatja az alkalmazás módját. Általában a forró illóolajok, például Cassia, Fahéj kéreg, Szegfűszeg, Kömény, Oreganó és a Kakukkfüvet erős olajnak tekintik ne tegye közvetlenül a nyelvre vagy a szájba. Az alkalmazási módszer megváltoztatásához próbálja meg hozzáadni a olajat egy zöldségkapszulába és lenyelni, vagy egy cseppet elhelyezni az olaj legalább 2 dl  folyadékban. A főzéshez is kiválóan alkalmazhatja: tegyen egy-két csepp  olajat ételeibe!

 

 

Ha készen áll az illóolajok belső használatára, akkor az legjobb a lehető legkisebb adaggal kezdeni - egy-kettő cseppel. Innen növelheti a cseppek számát ha szükséges. Egy bizonyos ponton túl, az adag növelése többé nem jár előnyökkel, és a túl sok bevétel is lehet potenciálisan káros a szervezetre. Jobb kisebbet venni szükség szerint ismételje meg az adagot 4-6 óránként. Alacsonyabb napi adagok ajánlottak, ha illóolajat  belsőleg alkalmaz, és inkább hosszabb ideig.

BELSŐLEGES BEVITEL: tehetjük egy pohár vízbe, langyos teába, üdítőbe (nem oldódik bennük, igya meg) vagy erőteljesebb ízvilágnál mézbe cseppentjük, cukorra csepegtetjük, kapszulában, az emésztőrendszerbe kerül, majd onnan a véráramba. Nyelv alá csepegtetve (csak növényi olajjal higítva ajánlott a forró olajokat nyelv alatt használni) nyálkahártyán keresztül felszívódik majd bekerül a véráramba. 

FŐZÉSHEZ

Illóolaja sokáig fog tartani, mivel az illóolajok olyan erősek, csak egy fogvájó végére tett pici cseppet szükséges  beletennie ételeibe, amely erőteljes ízt ad bármilyen ételhez vagy innivalóhoz- intenzív ízvilág, az illóolajok főzéshez okos, költséghatékony megoldást jelentenek! Azonban várja meg, míg kihűl az étel 40 C fok alá, mert az esszenciák forró hőmérsékleten elveszítik jótékony élettani hatásukat.

AZ ESSZENCIÁLIS OLAJOK BELSŐLEGES HASZNÁLATÁNAK FONTOS SZABÁLYAI:

  • Mindig csak kis adagban alkalmazzuk, egyszerre maximum három cseppet!

  • Alkalmazhatjuk alkalmanként is és kúraszerűen is.

  • Súlyosabb betegség esetén is csak naponta legfeljebb háromszor három cseppet alkalmazzunk!

  • A kúra időtartama ne haladja meg a három hetet!

  • Tisztán sohasem, csak vivőanyaggal vihetjük be az illóolajat!

  • A vivőanyag lehet méz, cukor, üdítő, víz, tea

  • Adjon illóolajokat a vízhez, turmixokhoz, tejhez, teához vagy egyéb italokhoz

  • Vegyen illóolajokat belsőleg egy vega kapszulába, vagy adjon hozzá kis mennyiségű almaszószhoz vagy joghurthoz.

banner.jpg
B4_fejfajas_terhesseg_alatt.jpg

ALKALMAZÁS VÁRANDÓSSÁG IDEJE ALATT:

Egyre több várandós nő törekszik arra, hogy az általánosan tiltott dolgokon túl, csupa természetes készítménnyel és módszerrel kényeztesse magát és fejlődő magzatát. Ebben a nagyon fontos időszakban nem csak testre, de lélekre is érdemes jobban odafigyelni, hogy minél kiegyensúlyozottabban teljen a terhesség 9 hónapja és minden vele járó kellemetlenség.

A terhesség zavartalanságát és a gyermek egészséges fejlődését biztosító hormonok a szervezetben számos változást idéznek elő, testi és érzelmi hatást is gyakorolva az anyára. A változások a fokozott érzékenység és ingerlékenység mellett testi tüneteket, vagyis rosszulléteket, hányást, szorulást, gyomorégést, lábgörcsöket, szédülést, ájulást, vizesedést és számos egyéb kellemetlenséget okozhatnak.

A terhesség során az illóolajok segítenek a magzattal való bensőséges kapcsolat kialakításában, hiszen hatásukra a kismama ellazul és könnyebben „figyel befelé”.

Hatásos lehet az aromaterápia többek között a húgycső okozta panaszok, alacsony vagy magas vérnyomás és alvászavar esetén is. Vannak hangulatjavító illóolajok, amelyek idegesség, stressz, fáradtság ellen hatékonyak. A terhességi csíkok szintén hatásosan kezelhetőek a különféle olajkombinációkkal. Hát-, fej, és derékfájás, de magas vérnyomás esetén például a levendula olaj ajánlott.A kismamák nagy része a terhesség korai szakaszában émelyeg, zavarják őket a különböző szagok, illatok, nekik a citrusfélék belégzése hozhat könnyebbséget. Általánosságban elmondható, hogy az édeskés illatú olajak a legkellemesebb hatásúak a kismamák számára.

A várandósság idején is biztonságosan használható esszenciák:

 


 

  • Tömjén (Frankincense),

  • Levendula (Lavender),

  • Teafa (Melaleuca),

  • Római kamilla (Roman chamomile),

  • Hawaii Szantálfa (Sandalwood),

  • Ylang-Ylang (Ylang-Ylang) 

 

  • Citrus esszenciák:

  • Vadnarancs (Wild Orange),

  • Bergamott (Bergamot),

  • Citrom (Lemon),

  • Grépfruit (Grapefruit).

A VÁRANDÓSSÁG ALATT TILOS AZ ALÁBBI OLAJOKAT ALKALMAZNI:

  •  Muskotályzsálya (Clary Sage),

  • Szegfűszeg (Clove),

  • Ciprus (Cypress),

  • Majoránna (Marjoram),

  • Borsmenta (Peppermint),

  • Rozmaring (Rosemary),

  • Oregánó (Oregano),

  • Kakukkfű (Thyme),

  • Indiai fahéj (Cassia),

  • Kúszó fajdbogyó (Wintergreen ).

  • Fahéj (Cinnamon Bark)!!! (Méh összehúzó hatású, megszünteti az

erős méhvérzést)

Babakép.jpg
Doterra kids banner.jpg

Tippek, praktikák

Olajhasználat.png

10 FONTOS ALAPSZABÁLY:

 1. Miután levettük a kupakot az illóolajos üvegről, ne nyúljunk kézzel a csepegtetőhöz, mert a kezünkön található baktériumok által befertőzzük az illóolajat. Akkor hogyan? Az illóolajos üveg alá tarjuk a kezünket és rácsepegtetjük az illóolajat. Vagy egyből a vivőolajba, krémbe stb. attól függően hol fogjuk használni.

2. Minden esetben teszteljük a bőrünkön! Nincs a világon olyan illóolaj, amire ne lenne valaki érzékeny. Ezért minden esetben végezzünk bőrtesztet!

3. Szembe, fülbe, orrba ne csepegtessen illóolajat!

4. Várandós kismamák, szoptatós édesanyák, és kisgyermekek részére kerülendő az illóolajok önálló használata. Mindenképp felvivőolajjal higítsuk! Ez lehet szőlőmagolaj, frakcionált kókuszolaj, mandulaolaj, stb.

5. Az illóolaj vízben nem oldódik, így ha vízbe szeretnéd keverni, előbb old fel az illóolajat egy kis mézben, tejben, tejszínben, természetes növényi olajban.

 6. Napozás esetén a citrusfélék (citrom, narancs, bergamot, stb.) fényérzékenyítőek.

 7. Magas vérnyomás, epilepszia esetén tilos: kakukkfű, a rozmaring, borsmenta, rózsa illóolaj, stb.

 8. Allergiásoknál, érzékeny betegeknél szakemberrel egyeztetni kell, hogy a beteg mit használhat.

9. Homeopátiás szer használata és az illóolaj használata között legalább egy óra különbség legyen.

10. Bizonytalanság, vagy kérdés esetén írj és kérdezz Tőlünk!

doterra olajok- alkalmazhatóságok:

Aromatic-Topical-Internal.png
Illóolaj táblázat.jpg
Illóolaj tábl. 2._edited.jpg
bottom of page